Blog

Túllépni a saját árnyékunkon

Miért korlátozzuk magunkat? Jó ez nekünk? Egy személyes példát szeretnék megosztani, ami nálam erősen feszegette a komfort- zónám határait. Magamat is meglepve, megengedtem magamnak, hogy egyedül is jól érezzem magam egy esküvőn. Hiszen minden fejben dől el! Talán másoknak is tanulságos ez a történet. És hány hasonló helyzetben szorongunk feleslegesen.

Az előző héten a komfortzónáról írtam, és ma egy ahhoz kapcsolódó személyes élményemet szeretném megosztani.

Ha emlékeznek, ott azt boncolgattam, hogy miért is nem (merünk) változtatunk szokásainkon, illetve már előre eldöntjük, hogy felesleges erőfeszítést tennünk, úgysem fog működni.

A múlt héten én is kaptam egy leckét, amit meg kellett oldanom, és a megoldás ilyen-olyan módja az én kezemben volt.

Történt ugyanis, hogy esküvőre voltunk hivatalosak. Egy nagyon kedves volt kolléganőm tisztelt meg azzal, hogy meghívott az esküvőjére. Ami azért is tűnt különösen érdekesnek, mert magyar-görög esküvőről volt szó, ahol a két nép hagyománya, kultúrája keveredik. Eldöntöttem, hogy mindenképpen részt veszek az eseményen.

Azt már tudtam időben, hogy a páromra nem számíthatok, mivel külföldön lesz. Gondoltam, sebaj, elhívom a lányom, jól fogjuk érezni magunkat. Már hetekkel korábban elkezdődött a szervezés, ki-milyen ruhában, milyen kiegészítőkkel jön az esküvőre. Naptárainkba bevéstük a dátumot és kényesen ügyeltünk arra, hogy más programot véletlenül se szervezzünk arra a napra.

Már a finisben voltunk, esküvő előtt egy nappal, amikor a lányom családi vacsorát szervezett és engem is meghívott. Örömmel mentem, mindig élmény találkozni és együtt lenni a gyerekeimmel. Már reggeltől mosolyogtam, nagyon jó napom volt. Eljött az este, a vacsora, beszélgetünk a hét eseményeiről, kivel mi történt, aztán rátérek az esküvőre, hogy mikor és hol találkozzunk másnap……..zavart csönd, a lányom, a fiam egymásra pislog, kérdőn néznek egymásra. Végül a lányom nehezen kinyögi, hogy nem is tudja, hogy mondja meg nekem, de ő nem tud eljönni velem az esküvőre, mert váratlanul közbejött egy költözés, ahol neki is segítenie kell(ene). A fiamnak délután már elmondta, hogy szerinte ebből balhé lesz (mármint én fogok balhézni), de ő akkor sem tud eljönni és igazából nem is akar……

Hát csak ültem, le voltam forrázva, forogtak az agytekervényeim, az jutott eszembe, hogy megint cserbenhagytak, lám, csak magamra számíthatok, és egyáltalán, most mi a fenét csináljak???? El akartam menni az esküvőre, de EGYEDÜL???

És különben is, most hagyjam itt a társaságot, a vacsorát és sértődötten távozzak? Az olyan hatásos jelenet lett volna (szerintem). És akkor történt valami, ami engem is meglepett. Elmondtam a lányomnak, mivel én el akarok menni az esküvőre, ezért el is megyek. Ha egyedül, akkor egyedül. De nem fosztom meg magam ettől az élménytől.

Nekem ezzel az egyedül léttel régóta vannak korlátaim, gátjaim. Már sok mindent egyedül is megcsinálok, de vannak helyzetek, amire nem tudom rászánni magam. Moziba elmegyek egyedül, egyáltalán nem zavar, de színházba??  Soha…. egyrészt kivel beszéljem meg a szünetben a darabot és másrészt mit gondolnak rólam az emberek? Szegény nő, nincs senkije, aki elkísérte volna…..Tök gáz, nem?!

Hasonló helyzet, ha hivatalos úton vagyok vidéken vagy külföldön. Akkor természetes, hogy egyedül szállok meg hotelban, hogy egyedül étkezem, egyedül veszek részt programokon. Nem zavar a helyzet, mivel tudom, hogy most hivatalos úton vagyok a munkám miatt, és azt gondolom, hogy ezzel az emberek is tisztában vannak.

Ám eddig nem vettem a bátorságot, hogy akár csak pár napra egyedül elmenjek nyaralni, feltöltődni, méregtelenítő kúrára, (ami évek óta izgat) vagy csak egyszerűen megismerni egy új tájat, vidéket.

Vajon mi a különbség a két helyzet között? Van egyáltalán? Igen, van, mégpedig a fejemben! Az egyik esetben magam is elfogadom a helyzetet, és a lehetőségekhez képest a maximumot akarom kihozni a belőle. A másik esetben viszont szorongok, azon agyalok, mit gondolnak, hogy ítélnek meg mások. Ezért nem is érzem jól magam, vagy bele sem vágok, esélyt sem adok magamnak, hogy akár újabb élményeket szerezzek.

Ez az esküvő nagy előre lépés volt a saját korlátaim feszegetésében. Csinosan felöltöztem, és megbeszéltem magammal, hogy szeretném jól érezni magam, biztosan lesznek érdekes emberek, akikkel megismerkedem. Ha pedig mégis úgy döntök, hogy nem érzem jól magam, akkor hazajövök.

Életem egyik legemlékezetesebb esküvője marad! Hajnalig voltam ott, nagyon kedves emberekkel ismerkedtem meg, jókat beszélgettünk, élveztük egymás társaságát, óriásit táncoltam, része voltam a társaságnak és nem szeparálódtam el duzzogva. Megengedtem magamnak, hogy jól érezzem magam! Hiszen minden fejben dől el.

Ugyan a gyerekeim kicsit aggódtak, mert az este folyamán félve érdeklődtek, hogy érzem magam……de megnyugtattam őket, hogy fergeteges a buli, nagyon jól érzem magam, és nagy kár lett volna kihagyni. Azóta kicsit másképp nézek magamra.

Őri Júlia