Mire tanított minket a korona vírus?
Az elmúlt hónapok sok új kihívást, helyzetet jelentett számunkra. A kezdeti sokk után alkalmazkodnunk kellett a korlátozott lehetőségekhez, és megtalálni, kialakítani az új kereteket. Ki, hogy élte meg, az egyéntől függő volt. De teljesen új lehetőségeket is kaptunk arra, hogy változtassunk a régi sémákon, tudatosabban és felelősségteljesen alakítsuk át az életünket.
Ez a tavasz szokatlan, teljesen új helyzetet hozott. Egyik napról a másikra karanténba kerültünk.
Korlátozták a kijárást, sőt, arra kérték az embereket, hogy lehetőleg maradjanak otthon. Sorra zártak be az üzletek, éttermek, fodrász, kozmetikus, edzőtermek, és a sor hosszasan folytatható. Ennek következtében rengeteg ember vesztette el a munkáját egyik napról a másikra. Jobb esetben „csak” a munkalehetőség csökkent, magával hozva a jövedelem csökkenést. A szerencsésebbek otthonról tudtak dolgozni. Az iskolások online oktatásban vettek részt, a kisebb gyerekek maradtak otthon a szülőkkel. A nagyszülők segítsége nélkül, mivel ők a különösen veszélyeztetett korosztályba tartoztak, kerülni kellett minden fizikai kontaktust velük.
Elismerésem azoknak a családoknak, ahol a szülők otthonról dolgoztak, próbálták lefoglalni a kicsi gyerekeket, mellette az iskolások online tanulását segíteni, vezetni a háztartást, hónapokon keresztül összezárva lenni. Sok addig szőnyeg alá söpört feszültség, konfliktus jött a felszínre, amit szintén kezelni kellett. Megnőtt a családon belüli erőszak és a válások száma is.
Elkezdődött a végtelen takarítás. Ki-ki vérmérséklete szerint non-stop űzte ezt a sportot. Vadászni kellett a maszkot, fertőtlenítőt, az eldobható kesztyűt.
Egy láthatatlan vírus miatt volt szükség erre a szigorú korlátozásra. Nagy volt a riadalom, ilyen helyzettel eddig nem találkoztunk. Mégis az első sokk hatás után alkalmazkodnunk kellett az új körülményekhez, és újfajta napi rutinra berendezkedni.
Nem volt könnyű, lássuk be. Magam sem tudtam napokon keresztül, merre van a jobbra át. Mindenben korlátozva éreztem magam. Aggódtam, féltettem a családomat, magamat, és leginkább az feszített, hogy nem tudtam, meddig kell alkalmazkodni az új helyzethez. Elvesztettem a kontrolt a saját életem felett. Tudom, hogy ezzel nagyon sokan így voltunk.
Aztán lassan ugyan, de kezdett kialakulni az új rendszer és napi rutin. Kisebb dolgokban, de próbáltam a kontrolt visszaszerezni. Fix pontokat alakítottam ki a napjaimban. Nekem ez sokat segített. Azt is végig gondoltam, hogy bizonyos helyzetek alakulására nincs ráhatásom, így sokkal egyszerűbb azon nem pörögni, dühöngeni, elengedni, és csak arra koncentrálni, amire nekem van hatásom. Ez nyugalommal töltött el. Meglepő módon kreatív lettem. Új dolgokat próbáltam ki, nyitottan fogadtam eddig nem ismert, használt dolgokat, képes voltam új technikai lehetőségeket megismerni, használni, nem szűntek meg a kapcsolataim, csak más csatornákon keresztül éltük az életünket. Egyébként nagyon sok ember kreatívan állt a helyzethez. A 10 millió pék országa lettünk. Szinte mindenki megpróbálkozott a kenyérsütéssel, csoportok alakultak egymás segítésére. Jó volt látni ezeket a kezdeményezéseket. Egy közösségnek mindig erős megtartó ereje van.
Sokan mertek segítséget kérni. Ki a bevásárlásban, a napi ügyek intézésében, ki az új problémák megbeszélésére, lelki támogatásra. Sokan választották a rendszeres sportot, akár online formában is.
Ha valamivel nem boldogultam, magam is segítséget kértem, nyitott voltam tanulni. Azzal foglalkoztam, hogy elfogadható módon és szinten működjön az életem.
Nyitottabbá váltunk mások felé, miközben a fizikai kapcsolatok szinte teljesen megszűntek.
Azt biztosan senki nem tudja megmondani, hogy lesz-e újabb hulláma a vírusnak? Viszont az első hullámmal már megküzdöttünk. Megszereztük a saját élményt, kialakult a megküzdési stratégiánk. Rájöttünk, hogy vészhelyzetben mindig van újabb erőforrásunk, amit mozgósítani tudunk. Olyan képességeket fedeztünk fel magunkban, amiről nem is tudtunk.
Tudtunk alkalmazkodni az új helyzethez, ami mindenkinél változást hozott az életében. Azon elgondolkozhatunk, mi az, amit megtartunk, és mi az, amitől megválunk. Ez már a mi döntésünk.
- Őri Júlia